Minden szobornak megvan a maga sorsa
Minden rendszerváltás egyik elengedhetetlen kísérőjelensége az
adott, megdöntésre ítélet társadalmi formáció szobrainak, jelképeinek sorsa.
A régieket eltávolítják, hogy helyet adjanak az új világ szimbólumainak. Csak
azoknak a műalkotásoknak kegyelmeznek, melyek az ítészek szerint
,,össztársadalmi” jelleget fejeznek ki: Petőfi, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth stb. Nincs kegyelem azok számára, akik (amelyek) régi, "elavult”, vagy
ellenséges eszméket testesítenek meg.
Marx
Károly mellszobra a Corvinus Közgazdasági Egyetem aulájában beteljesedett. Nem
maradhat meg a nyilvánosság előtt ma olyan ember, aki a kommunizmus
ideológiáját és gyakorlatának alapjait teremtette meg. Ezzel egyet kell
értenünk. Nemcsak a mai elit számára sértő és elfogadhatatlan Marx Károly, de
Marx Károly számára is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy burzsoá
ellenforradalomban fogant társadalmi-politikai rendszer a polgári
közgazdaságtan fellegvárában megtűrje sírásóját. Ezt a szemléletet el kell
fogadnunk. Ha a halhatatlan ,,marxista” megmaradna jelenlegi helyén, olybá
tűnne, hogy tisztelettel adóznának és magukénak vallanák a tudományos
szocializmus megalapítóját. József Attilát szemérmetlenül kisajátították -
populizmusból és demagógiából - no meg azért is, mert a magyar és a
világirodalom egyik legnagyobb poétáját mégsem hagyhatták meg a
progressziónak. A sok népámítás között ez is megfér. Megjegyzendő, Marx Károlyt
a civilizált Nyugaton tisztelik, elismerik a maguk módján. A múlófélben lévő
világválság kirobbanásakor az illetékes politikusok és a polgári értelmiség,
kapitalizmus féltében megrohamozta a könyvesboltokat, hogy beszerezzék Marx
,,A tőke” alapvető művét, mert tudományos ismereteket akartak szerezni a tőkés
rend természetéről, különös tekintettel a gazdasági válság mibenlétéről. Nálunk,
lovas nemzetünk elitje mielőbb szabadulni akar a szocializmus minden
maradványától, nehogy valami is kicsírázzon belőle. Csak csodálkozni lehet
azon, hogy huszonöt évnek kellett eltelni, mire sort kerítettek Marx Károly
corvinusi szobrának eltávolítására. Bizonyára rá kellett jönniök arra, hogy a
nagy tudós, akinek megbocsáthatatlan bűne a szocialista forradalom elméletének
kidolgozása, megemészthetetlen falat lenne a burzsoázia gyomrában.
Ebből
az ,,afférból” nekünk marxistáknak-leninistáknak le kell vonnunk a szükséges
tanulságokat. Magyar és nemzetközi szinten meg kell őriznünk tanításait,
megszabadítva a marxizálók hamisításaitól, torzításaitól, vulgarizálásaitól és
miután dialektikus eszmerendszerről van szó, mely a gyakorlat számára született,
feladatunk továbbfejleszteni, a mai korra adekvát módon kezelni,
alkalmazni. (Ez a kötelességünk érvényes
Lenin tanításaira is!) Egy percig se legyenek kétségei ellenségeinknek, a
marxizmus-leninizmus a kommunisták ideológiája, stra-tégiája és semmiféle más
elméleti rendszerbe át nem konvertálható, be nem integrálható. A tudományos
szocializmus eszméje akkor is, addig is aktívan ható, érvényes fegyver marad a
kezünkben, amíg a szellemóriásunk szobra vissza nem kerül a Corvinus Egyetem
aulájába.
Hegedűs
Sándor
Úri huncutság
Politikusok sokaságában csalódott
eleink adták a politikának a cím szerinti jelzőt. Mégpedig azt követően, hogy a
földön járó józanságáról oly sokszor bizonyságot tett magyar nép fölismerte a
politikai szemfényvesztés komolytalanságát.
Tőkés társadalmi miliőben még
inkább indokolt lehet a politika efféle pejoratív minősítése: hiszen gyakran
elhangzik, hogy ,,a politikus arcán a vastagbőr isten adománya”. Az
emberek jelentős hányada a polgári demokráciában fokozottan bizalmatlan a
politikai élet szereplői s maga a politika iránt. Az állampolgári jog ugyanis
kimerül szavazataik leadásával, s ezzel a legtöbb ember (az eseti
népszavazásokat leszámítva) minden további beleszólási jogát átadja
megválasztott képviselőjének. Napjainkban az is szembetűnik, hogy a politika
kilépett az eltérő érdekek érvényesítése funkciójának szerepköréből, s
kizárólag a hatalom megszerzését vagy megtartását célzó kvázi ,,művészetté”,
többeknél ripacskodássá vált. Az állampolgárok pedig a politika szennyes
voltára hivatkozva tartják távol magukat a pártoktól, s fejezik ki teljes
érdektelenségüket a politikai élet eseményeivel szemben.
A rendszerváltás veszteseitől szinte nap mint
nap halljuk: ,,Nem politizálunk, nem érdekel minket a politika. Hiszen úgyis az
fog történni, amit ott fenn az ország vezetői akarnak”. Ha többnyire így is
van, egyáltalán nem mindegy hogy kik vannak ott fenn, s miként döntenek
helyettünk. A politika iránti ellenszenv gyakran ölt artikulált formát.
Nyugdíjasok szervezeteinél is tapasztalható, milyen nyomatékkal hangsúlyozzák
politikamentességüket, melyre a hatalom alkalmasint ,,rá is játszik”. Arra
ösztökéli őket, hogy ne tartsanak fenn kapcsolatot más pártokkal. Elegendő, ha
választások előtt velük, az országlókkal ,,suttyomban” választási megállapodást
kötnek, melynek fejében vezetőik, helyre számíthatnak a párt országos listáján:
más esetekben pedig lojalitásukért néhány ezer forintnyi alamizsnával segítik
klubjaik működését, illetve tagtoborzó teaestjeik költségeit finanszírozzák.
Ez is egyféle úri huncutság.
Jelzi, hogy a húsos fazékért folytatott ,,könyöklések” közben az elvszerű
taktikai megfontolások devalválódnak, idegenné válnak. A politikai küzdelmeknek
az érdek és érzelem motiválta gondolkodás, a táborszervezés, a
konfliktusgerjesztés, a féligazságok hirdetése, a valóságos szándékok álcázása
és a taktikázgatás elválaszthatatlan velejárója, mely minden ép erkölcsű ember
számára visszataszító.
A Magyar Munkáspárt szerint a
politikát vissza kell helyezni többségi érdekérvényesítő szerepébe, melyet csak
az ország tönkretevőinek pontos körülhatárolásával, millióknak okozott
gyötrelmek elő-idézőinek nevesítésével lehet elérni. Ne üljünk fel többé a
szirénhangoknak, nem adjuk el magunkat és leszármazottaink jövőjét egy tál
lencséért. Bizalommegvonással, ,,elég volt urak! nincs tovább”
figyelmeztetés határozott kimondásával szavazzunk ezentúl. Azt a pártot
támogatva, melyet nem terhel felelősség a népnyomorgató rendszerváltoztatás
megvalósításáért.
Dr. Südi Bertalan
Emlékezzünk!
110 éve
1905. április 11-én született
JÓZSEF ATTILA
Indulását már gyermekkorától meghatározta
mostoha sorsa, a ferencvárosi szegény mosónő fia-ként, sokszor még keserves
koplalások is. Korának szellemi felindulásában is különböző politikai erők
feszültek szembe.
Hivatástudata diákkorától fogva él
benne. Bekapcsolódik a munkásmozgalomba. Előadásokat tart illegális
szemináriumokon, röpiratokat fogalmaz. Költői tehetsége ennek a kapcsolatnak
hatására bontakozik ki.
Ady után ebben a történelmi vonalban
lett József Attila költészete a magyar líra kiemelkedő csúcsa, a kortárs világirodalomban is.
1930-ban még tagja lett a KMP-nek is.
A szegedi Egyetemről egy verse miatt ,,Döntsd a tőkét ne siránkozz!” eltanácsolták.
Tanári katedrát soha nem kapott. Ekkor
írta versében: ,,én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani”. Amikor
(az akkor is) frakciókra szakadt mozgalom nem talál szavait értő társakra,
megtapasztalta a társadalmi válság, a szorongás, a magányosság minden
változatát, élete utolsó évében írta:
,,Közeledik az én időm.
Ha már
ennyi a kín,
világot
vált valóra,
Nem
csalódom minden .....óra,
mely
csillagokhoz igazítva jár”.
Saját osztálya cserbenhagyta, utolsó útjára
indult a szárszói állomásra a tehervonat kerekei alá.
A mai világban is vannak
élethelyzetek, vagy magányosnak érezzük magunkat.
,,Fortélyos félelem igazgat”.
Balla
Imréné
liberalizmus
A politikai életben sokszor halljuk, hogy a liberális gazdaság
lehet a kivezető út. Mások a neoliberális gazdaságpolitikában látják a
meg-oldást. Szerintem mindkettő téves, mert a többségnek csak leszakadást,
elszegényedést hoz. Megoldás egy új gazdaságpolitika a közösségi társadalomban.
Érdemes
visszamenni a gyökerekig. A liberalizmus latin szó, burzsoá politikai és
ideológiai irányzat, amely az ipari burzsoázia érdekét fejezte ki a feudalista
társadalommal szemben. A munkásmozgalom erősödésével a liberálisok a reakcióval
való megegyezés útjára léptek, elvesztették a haladó jellemvonásaikat.
A
neoliberalizmus német szerzők által kimunkált gazdasági és szociológiai
elmélet, amely az 1920-as években keletkezett. A német imperializmus a második
világháború utáni újrakezdésének időszakában a nyugatnémet gazdaságpolitika
állami ideológiájaként degradálódott. Elítélték a gazdasági folyamatban az állam
beavatkozását. A szabadpiacgazdálkodás hívei, amelyben az állam fő feladata,
hogy szabad konkurencia érvényesüljön.
A
társadalom többségének életkörülményei javulását, csak egy új gazdaságpolitika
tudja biztosítani a közösségi társadalom keretei között. Az új
gazdaságpolitikát először Lenin 1918-ban dolgozta ki, de a háborús körülmények
miatt csak 1921-ben térhettek rá, amely a hadikommunizmus gazdaságpolitikájához
képest viszonyítva volt új. Innen ered az elnevezés. Hazánkban is ez a kivezető
út a kizsákmányoló kapitalista rendszerből, a nyomortól, a munkanélküliségből a
megalázástól az elviselhetetlen jövedelmi különbségekből.
Megoldás
a közösségi társadalom.
Horváth Sándor
Áldozatok
A
,,Kapitalizmus Magyar Áldozatai Emléknapja” kapcsán nézzük meg mi is a
kapitalizmus jellemzői. Örök
tulajdonsága, hogy olyan érdekeket képvisel, ahol a pénzvilág működése az első.
Nincs olyan lépés, mozdulat, ahol ne az lenne az érdek, hogy a gazdaságos-e és
mennyi profit termelődik általa. Ezért van az, hogy a világ szegényei sokat
nélkülöznek. A kábítószer elterjedése felgyorsult, már hazánkban is egyre
többen és főleg a fiatalok, annak legkülönbözőbb fajtáját fogyasztják. A napi
hírekből tudhatjuk, hogy a csempészek a legkülönbözőbb eszközökkel árasztják el
országunkat a droggal. Külön iparág foglalkozik az előállítással, elhanyagolt
állapotú családi házak szobáiban, pincékben termesztik a vadkendert az egyik
alap-anyagot. A rendőrség hetente kobozza el a behozott árukat. Rendszeresen
üldözik a csempészeket, a terjesztőket, a fogyasztókat, mégis meg merik
csinálni. A fogyasztók egy része anyagilag tönkremegy, a bűnözés csapdájába
kerül, de sokszor hallunk halálesetekről is. Ők is a kapitalizmus áldozatai. A
kapitalistáknak nem érdeke teljesen felszámolni a kábítószeripart, ez nekik
rengeteg pénzt hoz. Nem mindig direkt módon, de a profitjukat gyarapítja.
Dudás György
A közösségi
társadalomról
A napokban olvastam el az MDP ,,Fontosabb határozatai” című
könyvet, amelyet 1951-ben adtak ki és tartalmazza a Szocialista Társadalom
célját, megvalósításának folyamatát.
Kiterjed
az élet minden területére azzal a céllal, hogy a társadalom minden tagja
számára biztosítsa az emberhez méltó életet.
A
könyv tartalmának nagy része ma is aktuális és pártunk programjába
beilleszthető. Akkor még nem láthatták olyan tisztán az ellen oldal szándékait,
erejét, ma már azt látjuk. Ez segíthet bennünket abban, hogy céljainkat
stratégiai szinten elképzeljük, de csak akkor, ha népünk megérti, hogy csak a
Munkáspárt harcol az érdekeiért. A tőlünk jobbra levő pártok egyike sem akar
hallani a Közösségi Társadalomról. Pedig az az egyetlen rendszer, ahol minden
embernek lehetősége van arra, hogy dolgozhasson, boldoguljon. A kapitalizmus csak a tőkéseket támogatja, a
vagyongyűjtést segíti. A külföldi és hazai tőkések pénzük nagy részét ráadásul kiviszi külföldre.
A
szocializmusban eredményesen működő vas, traktor, autóbusz, cukorgyáraink,
zöldség és gyümölcsfeldolgozó üzemeink, a mezőgazdaság haszna az állam
kasszájába került, s az újraelosztás során mindenkinek szinte mindenre jutott.
Ezt
a gyakorlatot kell megvalósítanunk, még igazságosabban, mint annak idején.
Dudás György
HÍREINK
- Hivatalos híradásban olvashatjuk a brit Penguin könyvkiadó ünnepi
sorozatának eladási listáján, hogy Marx és Engels közös művéből a
Kommunista Kiáltványból adtak el legtöbbet ez évben is.
* * *
- Száznegyven éve született Károlyi Mihály a “vörös gróf”, Magyarország
első köztársasági elnöke, miniszterelnök.
Bevezette
az általános választójogot, biztosította a gyülekezési és a sajtószabadságot és
megkezdte a földosztást. 1946 májusában tért haza hosszan tartó emigrációjából,
s 1947-től párizsi nagykövet volt. A Parlament mellett 1975-ben állították fel
a szobrát, s 2012-ben elszállíttatta a mai rezsim Siófokra.
Az anyagokat a
Szabadság című országos hetilapból ollóztuk.
* * *
- Márciusi számunkban hírül adtuk, hogy Veszprém megye 3. számú egyéni választókerületében a Munkáspárt színeiben Filemon Kristóf fiatal
párttagunk indult. A szükséges aláírásokat megkaptuk.
* * *
- Március 13-án megyénk
párttagságát képviseltük Debrecenben a március 15-i országos megemlékezésen.
* * *
-
József Attilára emlékezünk április 11-én 15 órakor a József Attila és a
Nagy Imre körút találkozásánál lévő mellszobránál.
* * *
- Április 3-án 14.00 órakor a temetőben megkoszorúzzuk a szovjet emlékművet,
felszabadulásunk alkalmából.
* * *
- A Munkás Újság
emléktáblájánál megemlékeztünk a Tanácsköztársaság évfordulójáról. Mélységesen
fájlaljuk, hogy meghívásunk és a korábbi gyakorlat ellenére a Szolnoki TV nem
jött el. Az emlékeztető beszédet Farkas Péter fiatal párttagunk mondta.
- Az
Új Néplap március 6-i számában
fényképpel megjelent cikkben számol be Tóth Antal párttagunkról, aki
hatvan éve előfizetője az újságnak.
* * *
- A ,,Kapitalizmus Magyar Áldozatai Emléknapja” alkalmával március 25-én
országosan megjelenünk az egészségügyi intézmények előtt és sajtótájékoztatón
mondtuk el véleményünket. A szolnoki sajtótájékoztatót a szakrendelőnél
tartottuk szerdán 10 órakor.
* * *
- Március 28-án a
Kongresszusunkon várhatóan 6 fő párttagunk kapja meg tagsági könyvét.
Mi is búcsúzunk
Életének 86 évében elhunyt idősebb
DR. THÜRMER GYULA
nyugalmazott ezredes,
a hadtudományok doktora.
A Magyar Kommunista Pártba 1947-ben lépett be,
s
élete végéig kitartott eszméi mellett.
Részt vett a Munkáspárt újjászervezésében.
Évtizedeken át tanácstagként dolgozott
a
VIII. kerületben.
Családjának a megyei párttagságának nevében,
őszinte
részvétünket fejezzük ki.
Bencsik Mihály
***
Hetven éve szabadult fel hazánk a német megszállás,a fasizmus alól
A Munkáspárt 26. Kongresszusának felhívása
Honfitársaink!
Magyar
dolgozók!
Hetven
esztendeje, 1945. április 4-én az utolsó német katona is elhagyta
Magyarországot. Meg-szűnt az ország német megszállása, Magyarország
felszabadult.
Igen, felszabadultunk! Fontos ezt kijelentenünk ma, amikor a szemünk láttára
írják át, hamisítják meg a történelmet.
Felszabadultunk! Nem kellett tovább rettegni a bombázásoktól. A fővárosiak feljöhettek
a pincékből. A falvak népének nem kellett menekülniük a front elől.
Megszűnt
a félelem. A fronton nem halt meg több magyar katona. Nem kellett bujkálniuk
azoknak sem, akik nem akartak katonaként elpusztulni. A fiatalokat nem vitték
többé leventének. Véget ért a nyilas rémuralom.
Felszabadult
a magyarországi zsidóság is. A gettó kapui kinyíltak. Többé nem indultak
halálvonatok Auschwitzba, Dachauba. A túlélők örülhettek az életnek. Akkor ők
tudták, hogy életüket döntően nem külföldi diplomatáknak és néhány tisztességes
magyar embernek köszönhetik, hanem a szovjet katonáknak. Tudták, hogy egy új
világ születik, amely nem tűri a fajok megkülönböztetését és üldözi az
antiszemitizmust. A magyarországi zsidók közül sokan vállaltak szerepet az új,
népi Magyarország megteremtésében.
Örült
az ország, a nép, hogy vége a háborúnak. Vége a háborúnak, amelyet nem akart,
nem szeretett. A második világháborúba a magyar uralkodó osztály vitte az
országot, a hatalmas földbirtokok tulajdonosai, a grófok és bárok, a gyárak, a
bankok urai, a felső katonai és állami vezetés tagjai. Ők voltak a háború
haszonélvezői. A háború nekik hozott anyagi hasznot. A ,,hárommillió koldus
országában” a háborútól remélték hatalmuk védelmét a hárommillió koldussal
szemben. A néppel pedig elhitették, hogy Hitler igazságot tesz, eltörli
Trianont, és Magyarország újra nagy lesz. Az áldozatokat az emberek, a nép
hozták. A nép fiai estek el a fronton. A néptől rekviráltak a hátországban, a
nép fizette a hadikölcsönöket. A nép nélkülözött, a nép éhezett, a nép
szenvedett. A nép számára 1945. áprilisa a békét, a szabadságot hozta.
A
második világháborúban Magyarország rossz oldalon állt, Hitler és Mussolini, a
fasizmus oldalán. Ne engedjünk a történelemhamisítóknak! Nem a Szovjetunió
üzent hadat Magyaror-szágnak, hanem a magyar kormány a szovjetnek.
A
magyar katona dicstelen rablóháború részesévé vált. Nem feledjük el a magyar
katonát. Tiszteljük egyéni helytállását és hősiességét. Emléküket őrizzük. De
szégyeljük mindazt, amit a magyar hadsereg megszállóként a Szovjetunió,
Jugoszlávia békés lakossága ellen elkövetett.
Magyarország a második
világháború vesztese volt. A vesztes háborút nem lehet utólag
propaganda-trükkökkel nyertessé tenni. A magyar uralkodó osztály, a
Horthy-rendszer értelmetlenül vitte háborúba az országot, és nem tudott
értelmesen kijönni belőle, ahogyan ezt megtették a finnek vagy a románok.
A magyar vezetőknek nem volt bátorságuk nemet mondani a fasiszta
Németország követeléseire. Nem volt erejük, nem volt merszük ellenállást
szervezni, amikor német szövetségeseik megszállták hazánkat. Némán szemlélték,
hogy a németek pusztulásra ítélték Magyarországot azért, hogy megvédjék
,,birodalmukat”.
A
mai hatalomnak nem tetszik, hogy a Szovjetunió szabadította fel az országot. A
tény azonban tény marad. A magyar nép felszabadulását a németek, a fasiszták
alól nem az Egyesült Államok, nem Nagy Britannia és nem mások hozták el, hanem
a szovjet nép fiai. A történelemhamisítás az ő emléküket sérti. Hajtsunk fejet
tisztelettel az elesett szovjet katonák emléke előtt! 140 ezren voltak. Óvjuk
sírjaikat, őrizzük meg emlékműveiket! Ezzel tartozunk nekik. De meg kell
tennünk önmagunk miatt is, ha emberként, civilizált lényként akarunk élni.
A
mai hatalom uralni akarja a múltat, az emlékezetet. Ne engedjük! Kegyeletsértő
és hazug az, aki a múlt hősei között a mai politikai tetszik - nem tetszik
- alapon válogat. A felszabadulás napján
emlé-kezünk honfitársainkra is, akik egykor nem csak magasztos szavakat mondtak
a szabadságról, hanem tettek is érte.
Bajcsy-Zsilinszky
Endre, Kiss János, Szakasits Árpád, Tildy Zoltán éppúgy szívünkben él, mint
Szent-Györgyi Albert, Várnai Zseni, Stollár Béla, Kóródy Béla, Szekfű Gyula,
Darvas József, Szenes Hanna. Emlékezünk Koszorús Ferencre, Széchényi Györgyre,
Bethlen Istvánnra, Apor Vilmosra.
A
magyar nép hőse Ságvári Endre, Rózsa Ferenc, Pesti Barnabás, Braun Éva, Koltói
Anna, Pataky Isván, Padányi Mihály, Nógrádi Sándor, Uszta Gyula, Radó Sándor és
sokan mások. Nevüket el lehet venni iskoláktól, utcáktól, intézményektől, de ők
bennünk élnek tovább.
Mi
elutasítjuk a fasizmus minden formáját. Ne engedjük, hogy a történelmi
emlékezet megszűnjön! Adjuk tovább az emlékezés kötelességét utódainknak, az új
nemzedékeknek!
HONFITÁRSAINK!
A felszabadulás nyomán új Magyarország született.
Megfordult a világ. A munkás, a paraszt, a dolgozók lettek az ország új gazdái.
A földesuraktól elvették a földet, a tőkésektől a gyárakat, a bankokat. A
polgári lakásokba és villákba beköltöztek a külvárosok hajléktalanjai. A tegnap
elnyomottjai, kisemmizettjei előtt megnyíltak az iskolák.
A
mai hatalom gyűlöl mindent, ami veszélyt jelenthet a hatalmára nézve. A múlt
eseményeiben, az 1948 utáni szocialista
építés évtizedeiben fenyegetést lát. Tudja, hogy annak értékeivel nem tud
versenyezni. A szocializmus nemzeti
értékeket teremtett. Nemzeti ipar született, neves gyárak, világszerte ismert
üzemek. A nemzeti mezőgazdaság százezreknek adott munkát és kenyeret, ennivalót
az egész országnak. Tegyük hozzá: jó kenyeret, minőségi ennivalót!
A
kapitalizmus az elmúlt negyedszázadban értelmetlenül szétverte nemzedékek
munkáját. Külföldi nagyvállalatok vannak a nemzeti ipar helyén. A
mezőgazdasággal együtt a magyar falut is tönkre tették. A külföldtől függünk,
azért dolgozunk, hogy ők még gazdagabbak legyenek. A szocializmus a többségnek
adott jobb, emberibb életet. A kapitalizmus jobb életet csak a kisebbségnek, a
gazdagoknak ad, a többségnek legfeljebb a jobb élet illúzióját.
A
történelem rendszerek versenye. Melyik rendszer teszi hatékonyabbá a termelő
erők fejlődését, melyik teszi jobbá az emberek életét? Nem egyesekét, a
többségét! Melyik rendszer képes megőrizni a múltat, építkezni elődeink
tetteire, kemény gerincet adni minden magyarnak? A mi válaszunk egyértelmű: az
új közösségi társadalom.
A felszabadulás, a
szocializmus négy évtizede egy évszázados álmot öntött testbe, a dolgozó, a
kizsákmányolt, az elnyomott nép álmát arról, hogy egyszer a maga ura lesz,
mindennap jól lakhat, nem kell félnie a holnaptól, a gyermeke ember lesz, nem
szolga. Az álmot mi éltetjük tovább, s tőlünk is függ, hogy mikor lesz ismét
valóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése